Párizs, 1913 oleh Nagy Endre

Mi, szegény magyarok, alázatosan, kóválygó lélekkel barangoltunk e csudák között, és rajongásunkban éppúgy nem éreztük nyomorult kis szobánk fülledtségét, mindennapi pomme-frite-ünk margarinb?zét, mint ahogy az ?rjöng? dervis nem érzi a szöges ostort. Ennek a Párizsnak csak a hív? alázatával lehetett a közelébe férk?zni, és ezzel mi b?ven fölszereltük magunkat, miel?tt meghódítására elindultunk. Persze hogy mindezek fölött ott volt az a másik Párizs is, restaurant-jaival, bárjaival, revüszínházaival, mondain találkozóhelyeivel, lófuttatásaival, kit?n?en képzett pincéreivel, lakájaival, kerít?ivel. Bezzeg ez a másik Párizs nem követelt alázatot látogatóitól, s?t önmaga ereszkedett fél térdre mindenki el?tt, aki bármilyen egzotikus ország bankóját meglobogtatta.