F. Scott és Zelda Fitzgerald Egy Csöppnyi Éden oleh Peter Ortutay

Scott Fitzgerald munkássága, amit a jól fizető népszerű folyóiratoknak az elbeszélések tucatjaival való ellátása érdekében végzett, írói pályafutásának egyik legfélreértettebb aspektusa. A Postnak és a versenytársainak végzett munkája nem csak egyszerű szellemi napszámos munka volt. Ezek a folyóiratok a legmagasabb szintű profi módon megírt műveket kapták, amit csak pénzért meg lehetett vásárolni. A Posthoz sorban álltak a jobbnál jobb írók, hogy kiadhassák műveiket, és Fitzgerald volt az egyik legsikeresebb. A beküldött szépirodalmi művek csak kemény és igényes munka révén jöhettek létre. Fitzgerald rendkívül erős mezőnyben méltó versenytársak ellenében volt kénytelen kiállni a pástra. Valamivel később, amikor már nehezére esett Post elbeszéléseket írnia, megjegyezte: „Sok érzést kellett kicsikarni magamból – százhúsz elbeszélés. Nagy árat fizettem érte, Kiplinggel és az összes többivel, mert volt belőlem még egy kis csepp valami – nem vér, nem könny, nem az én magom, hanem valami sokkal erősebb ezeknél, minden egyes elbeszélésemben az extra, ami csak az enyém volt.” A piac követelményeinek megfelelően Fitzgerald briliáns történeteket írt. És ami még ennél is több, sikerült elkerülnie bizonyos szerkesztői előírásokat is – nevezetesen a kötelező happy endet, amit gyakran módosított bizonyos baljós happy endre. De lehet, hogy az ilyen előírások nem is igazán zavarták, mert a durva beszéd és a szókimondó nemiség, mint írót, sosem vonzotta igazán.

Az Egy csöppnyi Édenben a legtöbb Post elbeszélés minden szentimentális elképzelésen túlmenően megérdemli az újrakiadást saját irodalmi érdemeiért is; három pedig, az Úszók, Egy új lap, valamint a Milyen szép pár, jelentős irodalmi műalkotásnak tekinthető. Az Úszók, bár egy kicsit túlcifrázza az eseményeket és a megoldás is eléggé valószínűtlennek látszik, a fent említett „kifelejtett” elbeszélések közül talán a legjobb. Fitzgerald úgy nyilatkozott róla, hogy „ez a legkeményebb történet, amit valaha is írtam, túl hosszú+nem is kielégítő.” Ugyanakkor a lehető legjobban írja meg benne, hogyan is érez Amerika iránt a megszakításokkal öt évig is tartó hazátlanság után. Amerikát magasztaló szavait még azok is gyakran idézik, akik nem is olvasták ezt az elbeszélést. Különösen érdekes az Úszókban az, hogy Fitzgerald újradefiniálja a Stein – Hemingway féle „elveszett nemzedék” kifejezést, ami alatt ő a háború előtti nemzedéket érti. A Fitzgerard pályafutására jellemző iróniák közül az egyik legtipikusabb, hogy ez a hazafiasnak nevezhető történet a háborús nemzedékbe vetett hitével és annak kijelentésével, hogy „Amerika legjobbjai a világ legjobbjai voltak,” közvetlenül az előtt jelent meg, hogy 1929 októberében beütött a krach.